2011. Augusztus 15.

02:00

Az Országos Meteorológiai Intézet működése során sokszor hibázott, de ekkorát még soha. Adatbázisuk szerint a Nap óra 26 perckor – két és fél óra múlva – kel fel. 

Tévednek.

Dávid ezt az órát is kész lenne ébren megvárni, ha egy romantikus napfelkelte megtekintése közelebb vinné Csillát a hálószobájához, de a gyomrában kavargó felesek határozottan állítják, hogy nem tudna addig ébren maradni. Szerencsére erre nincs szükség. A lány vidám kis fenekét jobbra-balra ringatva siet fel a lépcsőn a bejárati ajtó felé, amin túl – Dávid ebben biztos - végre-valahára egy jó éjszaka vár rá. A látványból ítélve megérte a várakozást.

Alig egy órája még az Instantban smárolt a lánnyal. Alig hittel el, hogy végre így alakult. Már négy hónap telt el mióta szakított barátnőjével (vagy menyasszonyával, attól függ, melyiküket kérdezzük) rajta kívül pedig öt éve nem nyúlt lányhoz. A szakítás óta Csaba barátja többször elvitte „csajozni” de kezdte gyanítani, hogy a legényélet szépségeit évek óta ecsetelő srác még nála is kevesebbet ért a nőkhöz.

Még ha lett volna is egy-két csaj, akivel összejöhetett volna, nem volt az a srác, aki - Csaba szavaival élve - csak úgy „felszed valami picsát”. Vonzódott az erős, vagy legalábbis eredeti nőkhöz, akikből kevés akadt az ilyen szórakozóhelyeken. Mégis, Csilla első benyomásra, mindkettő volt.

Rég érezte ilyen jól magát. A kánikulai napot egy frissítő szelekkel teli este kísérte, és annak ellenére, hogy éjfél körül még úgy festett a mai estéje is úgy végződik, mint az összes többi – berúgnak miközben Csaba osztja az észt, aztán hazamegy és pornót néz az Interneten –jól érezte magát a bőrében.

Csilla ekkor sétált oda, és közölte vele - és a kezét bizalmasan Dávid vállán tartó Csabával „Nagy kár, hogy melegek vagytok, pedig ti vagytok az egyetlen helyes srácok itt.” és azzal folytatta az útját a női wc felé.

Dávid rögtön tudta, ez végre egy nő, akivel beszélgetni tud. Ahogy a lány kijött a mosdóból odaültek az asztalához, ahol Csaba hősiesen lefoglalta Csilla ducibb barátnőjét (bár Dávid gyanította, hogy azért vele beszélget, mert fél a szép nőktől. Minden dumája meg mellkas döngetése ellenére még sosem látta jó csajjal beszélgetni.)

Mikor a duci barátnő elkezdett rosszul lenni a felesektől úgy festett vége az estének, de Csilla kellemes csalódást okozott, mikor a kövér lányt nyafogása ellenére beültette egy taxiba. Pár perc múlva Csaba vigyorogva tisztelgett nekik és biciklijére ülve elkerekezett, kettesben hagyva őket. További rövid smárolás után felmerült a nagy kérdés: melyikük lakása van közelebb. Dávid a Dessewffy utcában lakik, ami gyalog három perc. Könnyű volt döntés.

Az ajtóhoz érve ismét kis nyelvcsata következik – Dávid érzi, ahogy évek óta először idegen kezek simítanak végig nadrágján, és nem tudja, hogy fogja kibírni a hálószobáig. A kulcsot elejti miközben a zárral birkózik amin mindketten nevetnek – a lány őszintén, a fiú kínjában. Pár perc múlva vörösbort töltenek ki egy pohárba, amit sosem isznak meg. Háromnegyed háromra mindketten boldogan, kielégülve alszanak az átizzadt ágyneműben.

04:37

Dávid egy hatalmas csattanás távoli hangját halja, de nem tudatosul benne. Az alkoholtól és kimerültségtől elég mélyen alszik, hogy ne riadjon fel az ötödik kerületre zuhanó utasszállító gép becsapódásának zajára sem.

05:15

Dávidot több sziréna hangja riasztja fel, ahogy elhúznak a belvárosi lakás ablaka alatt. Kis forgolódás után hatalmas megkönnyebbülés tölti el, hogy egy másik meleg test is van vele az ágyban. Szorosán átkarolja Csilla karját és elmosolyodik. Sosem szeretett egyedül aludni.  

08:15

A mobiltelefon Dávid egyik kedvenc videojátékának zenéjét kezdi el játszani megszakítva ezzel hónapok óta a legmélyebb alvását. Csilla álmosan nyöszörögni kezd. Dávid ügyetlen, lassú mozdulatokkal megkeresi a telefont az ágy mellé vetett nadrágja zsebében és kikapcsolja az ébresztőt. Este biztos rosszul állította be. Még nem lehet negyed kilenc – odakint még sötét van. A mobil képernyőjén virító digitális órára egy pillantást sem vet, mielőtt mindketten ismét átadják magukat az álomnak.   

08:36

Dávid alvását harmadszor és utoljára zavarja meg egy éles, váratlan hang. Egy néni visító hangja visszhangzik a bérház belső udvarán. Nem érti, mit rikácsol a vénasszony, de biztos benne, hogy valaki hamarosan üvölteni kezd vele, hogy aludni szeretne. Közben mentális jegyzetet készít, hogy ha az épület valamelyik öreglánya hangos éjszakai zenehallgatásról panaszkodik, legyen mivel visszavágnia.

De senki sem hallgattatja el a nénit, aki úgy tűnik, azt kiabálja

- Mi történik, édes istenem, mi történik, valaki mondja meg, mi történik…!

Dávid lassan rájön, hogy sokkal éberebb, mint várta. Kialudta magát, ami különös, hisz csak most feküdt le aludni… nem igaz? Odakint koromsötétség uralkodik.

- Ki ez a picsa? – kérdezi Csilla frusztráltan.

- Nem tudom, még sose hallottam. Biztos csak most őrült meg. – feleli a fiú.

- Jesszusom. – mondja a lány és a párnába fújja a fejét – Hány óra van? – kérdezi az ágyneműből tompa hangon. – Dávid lustán telefonjáért nyúl és megnézi az időt.

-    Pfff… asszem el van állítódva. – motyogja és határozott mozdulattal a kikel az ágyból. A konyha felé kezd totyogni meztelenül.

-    Hova mész? Gyere vissza! – kéri Csilla csábosan és Dávid kis híján megfordul, hogy a lányra vesse magát, de erőt vesz magán és inkább felkapcsolja a villanyt, hogy megnézze a konyha falára erősített órát. A fali óra a mobil cinkosa – már szerinte is reggel van.

-    Várj egy picit. – mondja és kidörzsöli a maradék álmot is a szeméből. Az ablakhoz megy és kinéz rajta. A másodikon lakik, így jobbára a szomszéd házra van kilátása, ezért kicsit ki is hajol, hogy jobban lássa az éget. Maga sem tudja, mire számít – talán olyan koromfekete viharfelhőkre, amilyeneket még sosem látott – de csupán a megszokott éjszakai ég köszön vissza rá, szórványos felhőzettel és pár alig látható csillaggal. A tompa gondolatai közé lassan beférkőzi magát a felismerés, hogy mióta felkelt hall egy furcsa alapzajt, amihez egészen hozzászokott. Lenéz, és látja a forrását – több tucat, talán több száz ember áll az utcán a villanypóznák fényében gyülekezve, beszélgetve.

-    Csilla… valami történik. – kiáltja át a hálószobába. Csilla takaróba burkolózva kitotyog mellé, egy pillanatra felszisszen, ahogy a hideg csempére lép. Odalent a szedett-vedett emberek zavarodottan magyaráznak, hadonásznak… sokukon csupán egy fürdőköpeny van, még többen félmeztelenek – a hűsítő szelek ellenére még mindig elég melegek az éjszakák, alighanem kirohantak abban, amiben aludtak.

-    Mi az… valami fesztivál? – kérdezi Csilla álmosan, de Dávid már a papucsát keresi.

-    Lemegyek. – jelenti be a fiú. Várja, hogy Csilla ellenkezzen, de nem teszi.

-    Hány óra? – kérdezi ismét a lány, most már nyűgösen.

-    Nem tudom. – feleli a fiú komoran. – Várj meg itt. - Gyorsan magára kapja tegnap esti shortját és pólóját és már a folyosón is van. A néni még mindig kiabál két emelettel feljebb. A folyosón világít a villany és a legtöbb lakás ajtaja nyitva áll. Az egyikben egy sápadt anyukát lát az étkezőasztalnál ülni, aki épp gyerekeit próbálja megnyugtatni. „Mi folyik itt ma éjszaka?” – kérdezi magától és egyre biztosabb benne, hogy valóban valami katasztrófa történt. Miért lenne az egész utca ébren az éjszaka közepén, ha nem az lenne? Az utcára kiérve a sápadt, rettegő arcokat veszi észre először. Néhányan az eget nézik, de a legtöbben fel-alá mászkálnak mobiltelefonjaikat szorongatva. Térerőt keresnek. Dávidnak egy pillanatra eszébe jut, hogy a mobilja (és fali órája) rossz időt mutat és kinyögi az első dolgot, ami eszébe jut.

-    Me… mennyi az idő? – kérdezi fennhangon. Néhány arc felé fordul (nem sok) egy nő idegesen nevetni kezd. Ez a nevetés a legrémisztőbb dolog, amit Dávid életében hallott.

-    Mindjárt fél kilenc. – mondja egy vidám hang Dávid jobb oldalán. A nagydarab férfi meztelen. A himbálózó férfiszervéhez vezető szőrzet már őszes. Kezében egy doboz Soproni. Dávid megismeri – a fura alsószomszédja, aki mindig a korlátnak dőlve álldogál és bagózik. Sosincs tüze. A Gyuri, vagy hogy hívják. – Bizony, már reggel van. Nem álmodsz. – folytatta Gyuri és belekortyolt a sörébe. Eddig fel se merült benne, hogy álmodik, pedig logikus volt. Álmai pont ilyen zavarosak szoktak lenni.

-    Nem… nem értem. – böki ki végül.

-    Senki sem. – mondja a férfi mosolyogva. A fiú érezte, hogy az agya nem úgy működik, ahogy kellene… mintha be lenne szívva, nem tudja az információkat feldolgozni.

-    Nem lehet reggel. Még este van. – válaszolta, mire a nő a szomszéd kapualjban ismét felnevet.

-    Hát épp ez az. Nem jön a reggel. – mondta Gyuri, és várt türelmesen, hogy Dávidnak is leessen. – Ez az első ilyen a történelemben. Szerintem az utolsó is. Nem kelt fel a nap.

A világ forogni kezd Dáviddal. Kétszer kapott pánikrohamot az életében és most érzi a harmadik közeledtét.

-    Nincs egy cigije? – kérdezi a meztelen férfit. Három éve nem gyújtott rá, de most másra sem tud gondolni. Egy kellemes pár másodperces időhúzás mielőtt szembe kell néznie a reggel őrületével.

-    Hol? Nincs zsebem. – vigyorog a meztelen Gyuri. Pucérsága a fejetetejére állt világban teljesen normálisnak tűnik. „A zseb nélküli ember” – Amúgy gyorsan spájzolj be bagóból fiam, azt hiszem egy-kettőre többet fog érni a pénznél.

-    Hogy mi?

-    Szerinted kinyit ma a sarki CBA? Vagy a Tesco? – Dávid agyáig még mindig nem jutott el a „Válsághelyzet” fogalom. Persze alig negyed órája van ébren. Talán ez az egyetlen, ami megmenti egy újabb rohamtól, bár a pánikféreg ismét a gyomrában motoszkál, új, izgalmas labirintus mintákat fúrva. Az egyik eddig térerőt kereső tinisrác odabandukol hozzájuk. Gyűrött bulizós ing, táskás szemek – a fiú hajnalig mulatott, mikor elkezdte kapizsgálni, hogy valami gáz van. Több mint 24 órája ébren van. Dávid megfigyeli, hogy négy-öt fős klikkel kezdenek alakulni a különböző fényforrások körül – az övék a bejárati ajtó fölötti lámpa. Tán még sosem látott ennyi embert az utcán beszélgetni. Fejében megjelenik egy kép, ahogy az egész város… talán az egész világ utcáit hasonló beszélgető csoportok borítják. A fiú szó nélkül odanyújt egy cigit neki. Dávid hálásan elfogadja. Egy darabig ostobán állnak egymással szemben – a meztelen vénember, a zavarodott harmincas és a még zavarodottabb kölyök.

-    Miért nincs zsebe? – kérdezi végül Dávid.

-    Ha a napra nem lehet számítani, hogy felkeljen, én ugyan fel nem öltözöm. – válaszol a fickó és kiissza az utolsó kortyokat sörös dobozából, mielőtt összegyűri és elhajítja. Dávidnak csak most esik le, hogy a fickó totál részeg. A kőrútról hangzó dudálás és szirénahangokból ítélve nem ő az egyetlen.

-    Talán épp ez a baj… - motyogja a kissrác elkeseredetten. Dávid rögtön érti, mire gondol. A világ kizökkent. Talán a legjobb, amit tehetünk, ha nem viselkedünk furán, hátha a hiba magától megjavul. Egyszerre volt abszurd és érthető a gondolat. Dávidnak nevethetnékje támadt.

-    Ja, ha felvenne egy nadrágot, lehet elkezdene világosodni. Talán azért van sötét, hogy megvédje a világot a látványtól. – mondja Dávid, maga sem érti miért. Ami pedig végképp összezavarja, hogy mindketten nevetni kezdenek rajta, mintha a világ legjobb poénját mondta volna. Még sosem látott embereket, akiknek ennyire szükségük volt valami mentségre, hogy nevessenek. Hirtelen tudja, hogy ha az óra sötétségben üt delet az emberek nagy része tényleg meg fog bolondulni. Elhessegette magától a gondolatot.

-    Oké, oké. Gondolkodjunk logikusan. Azt mondjátok nincs TV, nincs telefon, nincs Internet.

-    Semmi sincs. – válaszol a fiú.

-    Rádió?

-    A helyi adókat lehet fogni, de csak gyengén. – mondja a fiú – Senki sem tud semmit. Nekik sincs kapcsolatuk az országon kívülről. Nagyon paráznak… a világvégéről beszélnek… páran be is vannak szívva… azt hiszem jobb lenne, ha kussolnának. 

-    Oké, értem… - Dávid felnéz az égre és hunyorog. A csillagokat próbálja kivenni, de lehetetlen. A város fényei meggátolják benne, hogy alakzatokat vegyen ki.

-    GPS… mi a helyzet a GPS-szel?

-    Fú, tényleg! Öööö… - a fiú az Iphoneján kezd babrálni.

-    Mit kezdünk a GPS-szel? – nevet Gyuri – Hová akarsz menni?

-    Sehova. De az Internet és a mobilszignál erősítő tornyokhoz fut be. A GPS jel egyenesen a műholdakról jön. Tudni akarom, hogy a Földdel vagy a Nappal történt valami. Tudni akarom, vannak-e még műholdak odafönn. – két újabb figura közelíti meg a kis csoportot. Egy középkorú pár, mindketten fürdőköpenyben. Ez az egyetlen „klikk” ami valami értelmes dolgot próbál csinálni. Dávid furcsa energiát érez magában. Elszörnyedve jön rá, hogy bár halálra van rémülve, egy része… élvezi. „Végre egy izgalmas reggel, ami más mint a többi. Mint egy film!” Tudja, hogy hamarosan – talán percek múlva – könyörögni fog, hogy térjenek vissza a dolgok a régi kerékvágásba, de egyelőre felvillanyozza a megszokott világ hiánya. A lakásban hagyott lányról totálisan megfeledkezett. Ez később hatalmas lelkiismeret furdalást fog okozni neki.

-    Egy pillanatra csatlakozott. – mondja a fiú – Aztán elvesztette a jelet. Nem tudom, hogy szoftverhiba volt-e, vagy…

-    Értem. Oké… figyelj, hogy hívnak?

-    Dani.

-    Dani. Szia, Dávid vagyok. Egész este fenn voltál, igaz? – Dávidnak fogalma sincs ki ez a nyugodt, átgondolt figura, vagy hogy honnan jött. Egyszer mentőt kellett hívni hozzá, mert rosszul lett egy reklámügynökségen mikor hatodszorra kellett egy dicsőséges fényben úszó fogkefét terveznie egy hirdetésre. Nem bírta a nyomást. Most pedig itt van, az emberiséget érő eddigi talán legnagyobb csapás (és rejtély előtt) és a pánik… sehol. Újabb emberek érkeznek a többi „klikkből”. Kettesével-hármasával gyűlnek köréjük..

-    Mikor beszéltél telefonon utoljára? – a kissrác elgondolkodik.

-    Tizenegy fele beszéltem anyámmal. Lent vannak telken és… basszus... anya… - a fiú hangja remegni kezdett.

-    Oké, tizenegykor még volt telefon. – ismétli Dávid, félbeszakítva a fiút, mielőtt az elbőgné magát. – Beszélt-e valaki telefonon vagy nézett-e tévét valaki tizenegy után? – kérdezi fennhangon, nem csak a körülötte lévőktől, hanem a többi klikktől is.

-    Én megnéztem az e-mailjeimet egy körül. – jelenti be a párját magához ölelő fürdőköpenyes férfi. Az egyik házból távoli sikoly hallatszik. Senki sem törődik vele.

-    Én kettőkor kapcsoltam ki a tévét. – mondja egy negyvenes, de vonzó anyuka, aki csak most csoszogott oda hozzájuk.

-    Whoa. Oké, gondoljuk végig logikusan. – mondja Dávid és leül a lépcsőre. Mélyet szív cigijéből. Nem is érti, miért szokott le róla. – Ha a… „nap hiánya” – pillanatra elhallgatott, furcsa volt kimondania a problémát – összefügg a „kommunikációs zárlattal” akkor bármi is történt, az kettő után történt. Ugye nem volt semmilyen furcsa hír, vagy bejelentés? – minden felszólaló a fejét rázza. Dávid még mindig nem hiszi el, hogy ő az, aki köré az emberek gyűlnek válaszokért. Sose voltak nála válaszok. De úgy fest ilyen helyzetben elég pár jó kérdés is, hogy valakire figyeljenek.

-    Látta maga előtt városszerte a kis közösségeket, ahogy válaszokkal teli emberek köré gyűlnek… „Az Úr elvette a napot, mert a zsidók…” vagy „mert a cigányok…” esetleg „…mert a buzik”. Hirtelen biztos volt benne, nem lesz sokáig sötét a városban. Bármi is történjen, hamarosan máglyák fénye fogja bevilágítani az Andrássy utat. Mintha ezt a gondolatot szeretné megerősíteni, egy Audi fékcsikorgatva befordul a Népszínház utcáról és az egyik nénit majdnem feldöntve keresztülszáguld a Dessewffy-n. Dávid egy pillanatra látja a sofőr kétségbeesett arcát. Talán maga sem tudja, hova megy. – Van valakinek bármi ötlete?

Félelmei beigazolódnak mikor kérdését kínos csönd fogadja.

-    Három lehetőséget látok. – folytatja, csak hogy mondjon valamit. - A Nappal történt valami, a Földdel történt valami, vagy Budapesttel történt valami… Oké, tudja valaki, mennyi ideig élhet a bolygó nap nélkül? – a körülötte lévők mind tanácstalanul néznek rá. Nem csodálkozik. A pesti bérházra jutó fizikusok száma meglehetősen alacsony.

-    Megnézhetnénk Interneten… - kezdte Dani, de rájött, hogy ez hülyeség.

-    Asszem egy hét… két hét? – mondja a fürdőköpenyes srác – Asszem volt egy ilyen sci-fi…- Dávid meglehetősen biztos benne, hogy hónapokról van szó, de nem akar vitatkozni. Megszokta, hogy minden információ pár gombnyomásnyira van tőle.

-    Furcsa, nem fázom. – mondja az egyik zavarodott nő.

-    Általános felmelegedés. – motyogta Gyuri egy bizonytalan mosollyal. – Mindenki kezdje el járatni a motort. Ez az utolsó esélyünk.

Dávid nem érti, az emberek miért nem sikoltoznak és esnek általános pánikba. Biztos benne, hamarosan az is eljön. Az őket sújtó katasztrófa annyira idegen, annyira furcsa… egy földrengés vagy akár egy nukleáris robbanás sokkal érthetőbb lenne. Az ember egyszerűen nem tud mit kezdeni az információval: nem jött el a reggel.

Két lakóházzal arrébb egy üvöltöző férfi rohan ki az ajtón, véres atlétában. Kiabálva megrángat néhány ott táborozót, majd elrohan a sötétbe segítségért kiáltozva. Dávid bele se mer gondolni, mi történhetett. Más gondja, nem az övé.

-    Azt hiszem – kezdte Dávid óvatosan – hogy a „kommunikációs zárlat” legalább akkora változás a legtöbbünk életében, mint a… „nap probléma”. De ennyit tudunk: valahol egy rátermett embernek elég lélekjelenléte volt, hogy ne kapcsolja le a közvilágítást, amikor az óra szerint eljött a reggel. – Dávid nem tudja, hogy tényleg így működik-e a rendszer, de minden megnyugtató gondolatba bele próbált kapaszkodni. - Ezzel valószínűleg egy csomó emberéletet megmentett. Nem vagyunk egyedül. Ugyanakkor a közvilágítás lehetetlenné teszi, hogy levonjunk a csillagokból bármilyen következtetést, mert nem igazán látszanak a fényszennyeződéstől. Pedig jó lenne tudni, hogy mozognak-e vagy sem.

-    A Föld… megállt? – kérdezi a fürdőköpenyes nő, kikerekedett szemekkel. Mind tranzban vagyunk – gondolja Dávid. „Miért nem segítettünk a fickónak? Fel sem merült bennünk.”

-    Talán. Valami történt, az biztos. Jó lenne látni, hogy mozgunk-e. - válaszolja

-    Egyáltalán, jó lenne tudni, hogy a megszokott csillagok vannak-e ott. – mondja Dani, és Dávid hátán végigfut a hideg.

-    Igazad van.

-    Egy pillanat… mi van a Holddal? – kérdezi a fürdőköpenyes férfi.

-    Jó kérdés. Most fogyó hold van ugye? – Dávid nem utoljára felismeri, mennyire hozzászokott az Internet kényelméhez - Nem tudom, fönt kéne-e lennie most. Ennek is utána kéne néznünk valahol. Ha a Föld forgásával történt valami, akkor előbb utóbb látni fogjuk a Holdat.

-    Ez az egész valami vicc. – mondja a fürdőköpenyes nő a hisztéria határán. Dávid szégyenkezve veszi észre, hogy látszik a mellbimbója. Erről eszébe végre jut a lakásában felejtett lány – Valaki szórakozik velünk!

-    Figyeljetek. – kezdte – Meg kell próbálnunk többet megtudni arról, mi folyik itt. Vissza kell mennem a lakásba valakiért, addig esetleg csinálhatnánk egy listát az erőforrásainkról. Élelmiszer, elemek, ilyesmik. Ki tudja meddig lesz víz például. Töltsük meg a kádat, és ami üveget meg flakont tudunk.

-    Menjünk el anyáékhoz! – nyafogja a fürdőköpenyes nő párja karját rángatva.

-    Hol laknak? Mert én biztos nem ülnék most autóba angyalom. – mondja neki Gyuri.

-    Fogja be! Nem szólok bele, hogy vedeljen meztelenül, maga se szóljon bele, mit csinálunk Gyere Marci, menjünk…

-    Igaza van. – mondja Dani.

-    Vasárnap van. Az emberek nagy része csak nemrég ébredt fel. Csak most esnek túl az első sokkon. Nem működik a telefon. Mindenki kocsiba fog ülni, pánikolva, rettegve…

-    Nem érdekel! – sikítja a nő, most már hisztérikusan – Gyere Marci!

-    Kicsim, szerintem igazuk van…

-    GYERE! – sikítja a nő, Marci pedig kétségbeesetten követi az út szélén parkoló apró Suzuki felé. Dávid meglepve konstatálja, hogy bár felöltözni nem vették a fáradtságot, a kocsikulcs „Marcinál” van.

-    Oké főnök. Mi a terv? – kérdezi Gyuri. Dávid fel se figyel a „főnök” szóra.

-    Van valaki rajtatok kívül, akivel számolhatunk?

-    A lányom kint él Angilában. – mondja Gyuri – Az asszony pedig Dunakeszin lakik valami

műmájerrel. Tőlem megdögölhet ott.

-    Nekem a szüleim lent vannak telken… - ismétli Dani, de Dávid félbeszakítja

-    Jó. Találkozzunk itt fél óra múlva. Addig gondoljuk át, mi legyen. De azt hiszem, nem kéne itt maradnunk.

-    Miért? – kérdezi Dani.

-    Mert ez a belváros. Itt nem fogunk válaszokat kapni, és ha most nem indulunk el, sosem

fogunk kijutni. Kétmillió ember fogja széttépni egymást.

Mintha Dávid szavait akarná alátámasztani, újabb sikoly érkezik az egyik szomszédos háztömbből.

Senki sem mozdul, hogy megnézze mi történt.