HTML

LIKE. FOLYT. KÖV.

Az oldalon most két sztori fut fej-fej mellett, az egyik az All Inclusive, ami kicsit gondolkozós (hmmm, ezek aztán érdekes kérdések az életről), a másik a Budapest by night, ami kicsit horroros (halál vér halál szex halál placcs vérlkroersdjf). Hetente tervezek frissíteni, és mindig azt a sztorit, aminek legutóbbi részén épp a legtöbb lájk van. Szóval ha irodában ülsz és tettetned kell, hogy dolgozol: itt a megoldás. Szórakozás gyanús mennyiségű kattintgatás nélkül.

Friss topikok

2011.07.14. 13:06 galatt

All Inclusive - 2. fejezet

Sziasztok! Köszönöm a szavazatokat! Egy szavazaton múlott, de az All Inclusive nyert, úgyhogy folytatódik is. 

Az alján új szavazás.

2.
 
Ra’shat, az Alkotó, az Örök, a Kegyelmes már két zacskót rókázott tele. Szerencsére ahogy a helikopter felkavarta a friss tengeri levegőt, a kellemes sós illat elnyomta a hányás szagát az utastérben. Tudta, hogy lehetetlen, de a sziget fölött ragyogó Hold nagyobbnak tűnt, mint a civilizációban – és ahogy a fénye tükröződött a sziget déli részén terpeszkedő napelem mezőn, az illúzió még meggyőzőbb lett. A helikopter utasterében három férfi ücsörgött rajta kívül, de Mr. Sharpton és két vállalati gorillája nem volt túlságosan lenyűgözve a sziget éjszakai látványától – tucatszor látták már. Szerencsére a hányás sem zavarta őket különösebben – amennyi pénzbe az út került, akár meg is fürödnének benne, és nem zavartatnák magukat. Ahogy közeledtek a szigethez, végre kezdte kivenni a falu körvonalait – a település vörösen izzott a több száz ünnepi fáklyáktól.
 
„Mr. Reynolds! A szigetről már hallani minket!” – kiabálta túl a helikopter hangját Sharpton. „Készen áll rá, hogy elbúcsúzzon régi önmagától?” Ted szótlanul nézte a szigetet – új otthonát… nem új birodalmát a következő három hétre.
 
„Hát, eljöttem idáig, nem?” – felelte bátortalanul. Sharpton felnevetett és oldalba verte a nála vagy harminc évvel fiatalabb ügyfelét. Ted így is eléggé rosszul érezte magát Sharpton jelenlétében – a hatvanas éveiben járó hatalmas férfi sokkal jobb formában volt, mint ő. A baráti gesztustól majdnem lerepült a szemüvege.
 
„Ez a beszéd!”– Sharpton szájához emelte a rádiót „Égi jelenések mehetnek!”
 
Pár másodperccel később az ég megtelt tűzijátékkal a helikopter körül. A pilóta minimális korrekciókkal zavartalanul repült tovább a színes fény pálmafák és pörgő kígyók között.
 
„Nem veszélyes ez?” – kérdezte Ted.
 
„Egyáltalán nem. Nem spóroltunk semmin. Ha Mr. Moffat képes volt Afganisztánban rakéták között navigálni egy kis tűzijáték nem fog ki rajta. Igaz Mr. Moffat?
 
„Természetesen uram.” – hangzott a válasz a pilótafülkéből a fülhallgatókba. „Isten szeme mehet?”
 
„Látja Ted? Profi.” – mosolygott Sharpton. ”Hajrá Mr. Moffat!” 
 
Hangos kattanással felgyulladtak a helikopter reflektorai. Sharpton gorillái pásztázni kezdték velük a falut. Több száz őslakos várt a falu közepén lévő téren. Néhányan nagy üstdobot vertek a tér szélén, míg a többiek a kezüket az égbe emelve énekeltek és táncoltak. Csak most, hogy megpillantotta leendő népét, kezdett Tednek valódi lenni ez az egész. Hamarosan tényleg belép minden idők a legexkluzívabb klubjába.
 
Minden olyan gyorsan történt. Két hete még nem is tudta, hogy létezik a Sziget, most pedig minden lakó ura és parancsolója lesz. Hogy engedhette rábeszélni magát erre az őrültségre?
 
Ahogy a helikopter ereszkedni kezdett, Sharpton kotorászni kezdett táskájában és egy sisakot húzott elő belőle. Könnyebbnek tűnt egy motoros bukósisaknál, de az egész arcát takarta a polírozott ellenzője. Gorillái követték példáját és ők is sisakot öltöttek és felhúzták rá melegítőjük kapucniját. Egyszerű „jelmez” volt, de hatásos – egy centi sem látszott ki a ruha alatti emberekből. Az Ügynökség emberei sosem mutatják meg külsejüket az őslakosoknak, hiszen ők csak „Ra’shat szolgálói.” Meglátta saját sápadt arcát a sisakok tükröződő felületén – rájött, a pánik sokkal inkább kiült az arcára, mint hitte volna.
 
„Ted, nyugodjon meg.” mondta Sharpton.
 
„Én csak… ennyi ember…”
 
„Ted. Ezek egy ember aggodalmai. Maga most már több ennél.”
 
„Nem tudom…” - Ra’shat, az Örök úgy érezte gyermekkori asztmája kerülgeti – a mumus, ami az ágya alatt várta egész életében. Újra levegő után kapkodott.
 
„Ha rosszul akar lenni, legyen rosszul.” – mondta Sharpton. „A lakosok alighanem úgy hiszik majd, valamivel az akarata ellen tettek. Talán száműznek pár lakost.”
 
„Forduljunk vissza!” mondta az istenség. „Meggondoltam magam!”
 
„Ted, attól tartok nem tudom visszafizetni a…”
 
„Nem érdekel!”
 
„Értem. Mielőtt Mr. Moffatt visszafordítaná a helikoptert arra kérem gondoljon bele, mit jelent a lakosoknak, ha Ra’shat, a mindenható istenségük jelzi a közeledtét, aztán elfordul tőlük. Azon a szigeten béke és elégedettség uralkodik több, mint hetven éve – az istenük sosem fordult el tőlük. Nem tudjuk garantálni, hogy nem kezdik el egymást okolni. Isten hiánya hatalmasabb üzenet, mint Isten jelenléte.”
 
A két férfi egy hosszú percig szótlanul nézett egymásra a helikopterben. Ted visszagondolt első vállalati meetingjére, a tárgyalásra, amikor eladta cégét, a pillanatot, mikor eljegyezte Jessicát és erőt merített belőlük. Lassan visszaszerezte az irányítást lázadó teste fölött.
 
„Rendben Mr. Sharpton. Szálljunk le. A népem vár.”
Sharpton boldogan bólintott. 
 
„Tudtam, hogy nem tévedtem magával kapcsolatban. Tudja mi vár magára odalent?”
 
 
Ted tudta. Húsz éves kora óta nem járt előadáson, és akkor is kizárólag matematikával és számítástechnikával foglalkozott. A történelem és szociológia szakok távol álltak tőle. Mr. Sharpton mégis egész napos előadást tartott neki, sőt, elvárta, hogy jegyzeteljen.
 
„A világon nincs még egy a Szigethez fogható hely.„ mondta Sharpton alig három napja a Sziget részletes térképét megjelenítve a kivetítőn. Semmi nem volt a térképen, amiből Ted kitalálhatná, hol van a Sziget. „Egy ősközösség, ami isteni áldásként részesül a nyugati civilizáció fontosabb vívmányaiból. Ra’shat küldöttei megtanították nekik az alkoholfőzést, a mezőgazdaságot és bemutattak nekik egyszerűbb eszközöket, mint az eke. A Sziget valóban paradicsom – rengeteg erőforrás egy apró közösségre. Az átlag munkaidő három-négy óra.. Ráadásul olyan előnyökben is részesülnek, mint a modern gyógyszerek vagy a születésszabályozás. Ra’shat kedvére két gyermek való páronként – és megadja az eszközöket hozzá, hogy követői a kedvében járjanak.”
 
„Vannak kondomjaik?” – kérdezte Ted csodálkozva.
 
„Igen, többek között. De ne aggódjon, Ra’shatnak nem kell használnia. Az isteni sarjak kivételek ez alól a szabály alól. Ami egyébként is inkább csak irányelv, mint törvény. Ráadásul mivel alaposan ellenőrzünk minden turistát, a sziget gyakorlatilag mentes a nemi betegségektől.”
 
„Szóval, ez igazából szex turizmus?” - kérdezte Ted zavartan. Sharpton csak mosolygott.
 
„Hát jó, előbb-utóbb úgyis beszélnünk kell a szexről.”  Sharpton szája szélén barátságos kis mosoly bujkált. „Van, akinek valóban nem több annál, de ez ritka. Ahhoz azonban, hogy magáévá tegye az élményt, amit ez a három hét nyújt valóban… ajánlatos a megszabadulni a szexuális frusztrációktól. Valóban, az egyik fő előnye a Szigetnek, hogy olyan abszolút kielégülést nyújthat, amilyet egy hárem sem. Az Istenhívók életük céljának tekintik, hogy Ra’shatnak örömet szerezzenek.”
 
„A Istenhívók?” kérdezte Ted. Amúgy is könnyen zavarba jött, de most lényegében arról nézett egy powerpoint prezentációt, hogyan fog prütykölni pár dzsungelbubussal.
 
„Igen, kicsit előreszaladtam.”  Ted úgy látta Sharptonnak szokása előreszaladni és ezt be is jelenteni. „Mikor az első túrák után félvér gyerekek kezdtek születni… az anyák előkelőségnek számítottak. Így egész kis verseny indult Ra’shat kegyeiért. Sok nő intenzív edzésbe kezdett, hogy hasonlítsanak a nőkre, akiket Ra’shat kedvel. Aztán a verseny szellemében elkezdték tökélyre fejleszteni a férfiak kielégítésének tudományát… „
 
„Teljesen maguktól, igaz?” – kérdezte Ted. Ahogy több időt töltött a férfivel, egyre gyakrabban kapta rajta, ha csúsztatni próbált.
 
„Igen, talán, néhány elejtett szóval utaltunk rá, hogy ez isten akarata. Néhány évente a cég egyik képviselője lesz Ra’shat, aki az általunk jónak látott irányba terelgeti a közösséget – ami legjobban megfelel a mi céljainknak és nekik is. Ráadásul egy Rashat túra lehetősége motiválja dolgozóinkat, mint egy hónap dolgozója plecsni.” – Sharpton még egyszer megmutatta 1000 dolláros mosolyát és hibátlan fehér fogait.  „Mint mondtam, a szigeten általános jólét uralkodik, a legtöbb lakónak dolgoznia sem kéne – így teremtettünk elfoglaltságot egy rétegnek, akik egyébként nem tennének semmit a közösségért. A lényeg, hogy bár mára semmilyen előnyük nem származik egy „isteni sarjból” az egész mozgalom egy laza kaszttá nőtte ki magát.„
 
„Egy személyes bordély? Ennyi a sziget?”
 
„A Sziget mindenkinek más, Ted. A legutóbbi utasunk boldog, monogám kapcsolatban élt, hozzá sem ért egyik Istenhívóhoz sem. A helyieknek a legnagyobb dicsőség egy Hívót párul venni, bár azok életük végéig… „nyitottak bármire” istenükkel. De ezt mindenki megérti. Azt hiszem az Istehívók egész kis valóság show vagy sport szerűséget jelentenek a szigetlakóknak. Kis kikapcsolódás. Fogadások, vajon kit kedvel leginkább Ra’shat ha megérkezik, kit nem vesz a kegyeibe…”
 
„Maguk betegek.” – mondta Ted, bár a nevetés kerülgette.   
 
„Nem kell most semmit eldöntenie. Az igazság az, hogy a legtöbb utasunk érkezése után bezárkózik a palotába a Hívókkal, kiadja a szervezetéből a dolgot, majd három-négy nap múlva tiszta fejjel bújik elő. Másra van szüksége a testének és a lélekének. A Sziget mindkettőt megadhatja.”
 
    Akkor ott az irodában, Ted magának sem merte beismerni, amit Sharpton mond olyan, mint minden 12 éves kora óta dédelgetett fantáziálásának a beteljesülése. Hogy Sharpton miről beszél, amikor a „lélek szükségleteit” emlegeti fogalma sem volt. Ahogy a helikopter ereszkedni elkezdte sejteni. „Ez az enyém.” – gondolta -  „Az egész az enyém. Minden kunyhó, minden fa, minden ember.” Hogy emberek kerültek a tulajdonába – ha csak három hétre is - egyszerre töltötte el undorral és furcsa izgalommal.
 
Ahogy a helikopter ereszkedett, Ted még egyszer végigpörgette a fejében az adatokat, amit a szigetről, a lakóiról és a mitológiájáról memorizált. Az őt váró tömeg nem feketékből állt, mint azt várta. Az eligazítás során hallotta, hogy az előző „turisták” elképesztő méretben élvezték ki isteni mivoltukkal járó előnyeiket. És mivel az évszázad első felében szinte kizárólag idős, fehér férfiak engedhették meg maguknak a túrát, hamarosan kis karamell félistenek tucatjai kezdtek el szaladgálni a szigeten. Eleinte komoly státuszt jelentett, ha valaki Ra’sat sarja volt, de ahogy telt az idő, és számos látogató teherbe ejtett néhány helyi lányt – nem beszélve a felcseperedő és családot alapító félistenekről – a fehérebb bőr látványa mindennapos lett. Mára majd minden helybélinek van „istentől eredő” rokona. Rashat azóta már felvette fekete férfiak, sőt egy ázsiai nő alakját is, így a bőrszín teljeséggel jelentőségét vesztette.
 
Ahogy a helikopter földet ért a szigetlakók egy emberként vetették a földre magukat. A hason esdeklő férfiak és nők beborították a falu főterét. Sharpton és két embere leugrottak a gépről. Ted meg sem tudta mondani, melyikük Sharpton, a fekete sisakok és egyforma egyenruhák mögött. A helikopter lassan leálló rotorjain túl síri csönd honolt a szigeten. A több száz férfi és nő mukkanni sem mert. Ted vett egy utolsó, nagy lélegzetet és kiugrott a helikopterből. Imádói koncentrikus körökbe rendeződtek körülötte – férfiak és nők felváltva.
 
A fáklyák fényénél csak az alakokat tudta kivenni, de feltűnően fitt volt minden lakos. Nem voltak túl sovány, vagy kövér emberek. Sőt, öregeket sem látott – talán a gyerekekre vigyáznak a kunyhókban? Sokuk hátán különleges, egzotikus tetoválások futottak végig. Aztán eszébe jutott az eligazítás – a helikopterhez legközelebb alighanem az Istenhívók fekszenek. Ezért olyan gyönyörű mindegyik. A szépség a hivatásuk.
 
Fogalma sem volt mit tegyen, de azt tudta, nem akarja, hogy tovább fetrengjenek előtte a sziget lakói. Félt ugyan tőle, mi lesz, ha a táj passzív részéből valódi emberekké válnak, de tudta, nem bír többet elviselni az alázatukból.
 
„Oké…” - mondta bátortalanul. „Megérkeztem… izé… kelljetek föl.”
Páran a hozzá legközelebbi Hívók közül értetlenül felnéztek, de a többiek meg sem moccantak. Ted nem értette, mi történik. Hisz Sharpton szerint mind beszélik az „istenek nyelvét”. Aztán rájött. Túl halk volt. Isten megérkezett a fellegekből, és a bajsza alatt motyog. Vett egy mély levegőt és feltöltötte gyengécske tüdejét levegővel.
 
   „Keljetek föl!” – kiáltotta, ahogy csak torka engedte, majd egy hirtelen impulzusra hallgatva hozzátette: „Uratok ismét köztetek jár!”
A távolban a terepet biztosító Sharpton magasra emelte kezét és helyeslően felemelte hüvelykujját – legalábbis Ted feltételezte, hogy ő volt az a sisak alatt. A szigetlakók átszellemült mosollyal elkezdtek lábra állni. Néhányan imákat mormoltak közöttük saját nyelvükön. Pár pillanatra szemrevételezte az arcokat a fáklyafénynél. Nem az volt, amit várt. A filmekben az őslakosok arcán tettetett primitívség volt. A Discovery Chanelen meglepetés van az arcukon, mert sosem láttak még kamerát. De ezek a férfiak és nők… ezek a gyönyörű férfiak és nők egészen másmilyen tekintettel néztek rá. Igen, volt áhítat az arcukon de ugyanakkor egy vad értelem is tükröződött a tágra nyílt szempárokban. Ami jogos, hisz ez egy ősközösség, aminek a túlélése az intelligencián múlik (vagy legalábbis múlt, az Ügynökség megjelenéséig.) Nincs helye a nyugati ember tunya, lassú gondolkodásának.
    A nyugati ember szeretett egy „áldott ostobaságot” tulajdonítani ezeknek az embereknek. Ungabunga az üst körül, lándzsarázás, széles, de ostoba mosolyok. Egyszerűbb, ezért boldogabb emberek. Persze a nyugati ember elfelejtette, hogy nem az ő napjuk áll egy nyolc órán át végzett monoton, együgyű munkából, majd nyolc óra kanapén terpeszkedésből és tévénézésből és végül nyolc óra felszínes, gyakran alkohollal vagy gyógyszerrel megtámogatott alvásból.
 
„Ra’shat!” – mondta az egyik nő, és Ted egészen biztos volt benne, hogy az egyik leggyönyörűbb nő, akit valaha látott. Dacos ajkak, széles, kissé durva állkapcsok, nyúlánk, izmos test. Egy valódi amazon. Sosem lett volna belőle modell, de… az Amerikai Gladiátorokban megállta volna a helyét. – „Világok formázója, férfiak nemzője, hitványak pusztítója… Fogadd imádatunkat!”
 
Furcsa volt neki a nő hangvétele – ünnepélyes volt, de nem vallásos… legalábbis nem úgy, mint egy keresztény istentiszteleten. Nem csupán alázat lengte át. Magabiztos és dacos volt… mégis minden egyes szavával istenét ünnepelte.
 
Egy pillanat alatt sziget valamennyi lakója olyan magas üvöltésben tört ki, amitől Ted úgy érezte szívrohamot kap. Nem hitte, hogy emberi torok ilyen hangokat képes kiadni.
 
A süvöltés szép lassan abbamaradt. De csak addig, amíg mind levegőt vettek – pár másodperc elteltével újrakezdődött. Begyakorlott szertartás volt ez az üvöltés, hisz mind egy időben vettek levegőt. Mint egy elmebajos gregorián zsoltár. Ted tanácstalanul nézett az alakra, aki szerinte Sharpton volt, de a figura úgy tett, mintha észre sem venné. A süvöltés megint halkulni kezdett, és már hallotta a hangos „hüpp”-öt, ami a csoport együttes lélegzetvételét jelezte, mikor Ted közbevágott.
 
„Köszönöm… ez tényleg… Whoa…” – kiabált. Fogalma sem volt mit mondjon, de nem akarta szegények folytassák a tüdejük kínzását – „Érzem az imádatot és… tényleg nagyon jól esik.” A kis falu elhallgatott.            
 
Kutató szemek tucatjai, százai figyelték Tedet. A fiú, aki elhányta magát, mikor osztályelsőként beszédet kellett mondani a diplomaosztóján, aki alig mert lányokhoz szólni és így 23 éves korában vesztette el a szüzességét, aki életének legfontosabb kapcsolata Kirkhöz és Spockhoz – két macskájához fűződött és aki világéletében halálosan rettegett az emberiség többi részéről végignézett alattvalóin és végre úgy érezte rend van a világban. Mindenki szereti. Mindenki tiszteli. Mindenki rá figyel. Lelke mélyén mindig tudta, ez a dolgok rendje, és sosem értette a világ miért nem így működik. Csak most lett világos számára, miért nem találta eddig a helyét. A helye itt várt rá.
 
Hirtelen megértette a történelem minden szörnyetegét, akit magával ragadott a Hatalom. Minden véreskezű kis diktátort, aki hullahegyek hátán kapaszkodott borzasztó magasságokba. A hatalmat, amit a kezébe kapott, lehetetlen kezelni.
 
Égbe emelte a kezét és diadalmasan üvölteni kezdett. Szinte meg sem lepődött, hogy a távolból mennydörgés hangja kísérte. Egy Istenhez ez illik. A Hívó aki előbb hozzászólt rémülten hasra vetette magát. A mögötte lévők követték. Tízen, húszan, százan…. ahogy térdre estek előtte, eddigi élete álomnak tűnt. Ő Ra’shat. Mindig is ő volt Ra’shat és ezek a hajlongó, gyönyörű emberek… az ő népe.
 
Ő pedig jó lesz hozzájuk és gondjukat viseli.
 
Belül egy apró hang kicsit nyugtalanítónak találta, hogy máris úgy néz a szigetlakókra, mint valaha a macskáira, de a nap végére ez a hang is teljesen elhallgatott.  

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://likefolyt.blog.hu/api/trackback/id/tr713065887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.