Ted, a Sziget új istene életében először látott közelről holttestet. Ez illett a helyzethez, mert a Sziget új történelmében először történt gyilkosság.
A kunyhó előtt fekvő holttest látványa más volt, mint amire számított. A halott fiú nem tűnt többnek egy elhagyott járműnél - egy leparkolt autónál, amit egy forgalmas út szélén hagyott a sofőrje. Üres hús, se több, se kevesebb. Bár Ted isten volt, ő maga nem volt hívő ember, ezért zavarba hozta a személyiség teljes hiánya a fiú összezúzott arcán. Nem bízott semmilyen túlvilágban, de nem is félt különösebben a haláltól. Úgy gondolta, születése előtt évmilliárdokig nem élt, és a nemlét nem okozott neki kényelmetlenséget.
Mégis, a srác összeroncsolt arcát nézve könnyű volt elhinni: Elvis csupán elhagyta az épületet. Hirtelen érteni kezdte azokat, akik görcsösen ragaszkodnak a túlvilágba vetett hitükhöz.
A fiú fejét az emberiség legősibb fegyverével, egy hegyes kővel verték be. Fél koponyája péppé zúzódott az ugyanarra a pontra mért ismételt ütésektől. Ted érezte az émelygést a gyomrában, de egy váratlan érzelem elnyomta a készülő pánikot. Őt is meglepte, hogy dühösebb, mint életében valaha.
Így elcseszni élete legjobb napját…
A lány jajveszékelése alig jutott el a füléig. Egy pillanatra elfelejtette, hogy ő a Sziget istene, és hogy a helyzetre úgy kell reagálnia, mint egy istennek. A lány hatalmas, könyörgő szenekkel nézett fel rá. Tőle várt segítséget. Miféle segítséget? A fiú halott, nem lehet mit tenni. Aztán egy rakás téglaként érte a felismerés: ők ezt nem tudják. Ő Isten, a lábainál pedig egy halott fiú hever. A lány csodáért könyörgött - hogy istene visszaadja neki, amit elvett tőle. Az ő szemükben Ted legalább annyira felelős a gyerek haláláért, mint aki bezúzta a fejét.
A sziget istene percekig zavarodottan állt a holttest fölött, hívei pedig elkezdték körbevenni. Újabb és újabb szigetlakók érkeztek, hogy megnézzék mi történt, és hamarosan mind csodára vártak. Ted megszédült és gyomra újra kavarogni kezdett – az egész estén át tartó zabálás és vedelés, a kialvatlansággal és a sokkal szövetkezve megpróbálták rávenni, hogy kidobja a taccsot. Sokkal kevesebbtől is hányt már, de bele se mert gondolni, mit jelentene, ha elhányja magát a gyilkosság helyszínén. Elég sok CSI epizódot látott, hogy tudja: a hányása tönkretenné a helyszínt. De ki fog itt helyszínelni? Ki itt a törvény? Mi az eljárás?
A zokogó lány halk szomorú kántálásba kezdett, hamarosan több szigetlakó csatlakozott. Ted nem sokat hallotta a törzs eredeti nyelvét, hozzá mindenki angolul – az Istenek Nyelvén szólt. Még két-három generációnak el kell telni, mire az Ügynökségnek sikerül végleg kiirtani az őshonos nyelvet a szigetről.
A kántálás egyre hangosabb lett. A szigetlakók komolyan azt hitték, csodát fog tenni. Az idegen nyelvben olyan erő volt, hogy Ted egy pillanatig fontolgatta, hogy valóban megpróbálja életre hívni a szerencsétlen gyereket. Ez a gondolat éppen elég volt, hozzá, hogy kizökkentse a dermedtségéből. Ez már nem játék, egy ember meghalt. Megfordult és a palota felé iramodott őrült átfurakodva magát ledöbbent hívein. A kántálás egy-kettőre elhallgatott és szomorú hallgatásnak adta át a helyét. A csend mintha személyesen őt vádolta volna. Az ő szemszögükből ő vette el a fiút az élők közül, azon az estén, amikor minden egyes szigetlakó őt ünnepelte és szolgálta ki. Alig egy órája még valódi istennek érezte magát, de most kedve lett volna elbújni egy barlangba, amíg letelik a három hét.
Ahogy keresztülfutott a ragyogó reggelen – az éledező sziget gyönyörű látvány lett volna, ha van ideje befogadni – látott egy-két kóborgót szigetlakó hunyorogva botorkálni, de a legtöbben a gyilkosság helyszíne felé siettek. Hihetetlenül gyorsan terjedt a hír régimódi pletykával is, semmi szükség internetre. Szinte látta maga előtt a kunyhóról kunyhóra, sátorról sátorra rohanó hírvivőket. Még egy óra és minden szigetlakó tudni fogja, mi történt.
A palotába érkezve bőröndjére vetette magát – felébresztve az ágyán szunyókáló lányok nagy részét. Az arcán azonban olyan zaklatottság uralkodott, hogy nem mertek hozzá szólni. Bőröndjében csak pár ruha és két könyv volt (ő volt az egyetlen ember, aki könyvet visz magával egy olyan vakációra, ahol egy szigetnyi gyönyörű ember lesi minden szavát) és egy átlagnál nagyobb okostelefon. Az Ügynökség saját dizájnja – akkora volt, mint egy fél tégla, de az aksija hetekig kitart. Bár a szigeten lévő napelem mezők elég áramot termelnek, hogy az Ügynökség dolgozói és az Utas semmiben se szenvedjenek hiányt, nem akarták, hogy Ted a ritkán elszórt konnektorok keresésével töltse az idejét. A mobilt elsősorban vészhelyzetekre kapta (ezért is van egy fogadótorony a sziget legmagasabb pontján) de senki sem számított rá, hogy gyilkosságot fog jelenteni rajta. Egyetlen név volt a mobil memóriájában: Sharptoné, pont, akit hívni akart.
Ga’ammi résnyire nyitott szemekkel figyelte az ágyról, ezért Ted – istenhez nem illően – elvonult a sátor másik végébe, nehogy a nő hallja a beszélgetést az Isteni Varázsdobozzal.
Sharpton és emberei, akiket a szigetlakók az álarcos „küldöttekként” ismertek – északon a Sziget egyetlen, Ra’shat Öklének hívott hegyén, egy nehezen megközelíthető, elkerített épületben múlatták az időt légkondicionálással, műholdvevővel, Internettel és amennyire Ted az Ügynökséget megismerte, alkohollal és luxuskurvákkal.
A korai óra ellenére Sharpton a második csengésre felvette a telefont. Ted szinte látta maga előtt, ahogy a férfi szemei az első csöngésre kipattannak, felül, megköszörüli a torkát, és a második csöngés után összeszedettebben fogadja a hívást, mint a legtöbb ember a munkanapja közepén.
„Ted. Hogy megy a nyaralás?” – kérdezte, mintha egy tengerparti hosszú hétvégéről kérdezné.
„Meghalt, megölték a gyereket… ” – hadarta Ted. Maga sem gondolta végig, mit fog mondani.
„Ted. Nyugodjon meg. Mély levegő. Mi történt?” – kérdezte a kimért, de barátságos hang.
„Egy fiú. Bezúzták a fejét az egyik kunyhó előtt. Én… nem lehet több tizennyolcnál.”
Sharpton egy pillanatig hallgatott, ami megrémítette Tedet. Még sosem hallotta a férfit habozni. Végül megszólalt:
„Na és mit fog tenni? Megbünteti Ra’shat a tettest vagy kegyelmet gyakorol? Halál vagy száműzetés?” – kérdezte Sharpton, és Ted mérget vett volna rá, hogy mosolyog a vonal túl végén.
„Figyelje, jelenteni kell a hatóságoknak és…”
„Hatóságoknak? Maga Isten, Ted. Milyen magasabb hatóság létezik?” – Ted egyre biztosabb volt Sharpton széles vigyorában.
„Ne hülyéskedjünk, ez bűncselek…”
„Ne feledje, a Sziget az Ügynökség tulajdonában van.” – szakította félbe Sharpton. – „Mi pedig Önt hatalmaztuk fel, hogy eljárjon minden ügyben. Maga a rezervátum kormányfője és a vallási vezetője is.” – kis szünet után hozzátette – „Az Istenséggel felelősség is jár, sajnálom.”
„De én nem… Nem vagyok rendőr, vagy bíró…” – tiltakozott Ted, de érezte, hogy hiába.
„Maga sokkal több azoknál. Egy rendőr vagy egy ügyvéd szavát meg lehet kérdőjelezni. Egy királyét is… de egy istenét? Ted, mindig bosszantotta, hogy a világ igazságtalan igaz? Korrupció, ügyvédek, zavaros törvények, a kisember nem fizet be egy számlát és bűnhődik, a hatalmasok tömegsírokat töltenek meg és megússzák, satöbbi.”
Ted hallgatással válaszolt.
„Itt a lehetőség, hogy igazságot tegyen! Rendet tehet az Univerzumban! Abszolút joggal bíráskodhat egy bűnös felett. Nem izgalmasabb ez, mint orrba-szájba kefélni?”
Ted továbbra sem válaszolt. Tudta, hogy manipulálják, de nem bánta. Látta a fiú összezúzott arcát, a mellette zokogó lányt és keserű örömet érzett. Fel nem támaszthatja, de igazságot tehet, mint egy isten.
„Ted.” – szólalt meg ismét Sharpton. „Okosan.” Azzal bontotta a vonalat.
Ted leült az ágy szélére és elgondolkozott. Oké, bíráskodni fog, de hogyan? Vajon előáll a bűnös, ha ő követeli? Biztos adhat valami homályos magyarázatot, hogy a mindent tudó Ra’shat miért nem leplezi a gyilkost, miért kell neki magától beismernie a tettet. Valahogy így fogja megmagyarázni, azt is miért nem támasztja fel a halott fiút… Ra’shat útjai kifürkészhetetlenek, szabad akarat, ilyesmi.
Ami jobban izgatta, az maga az igazságtétel. Nem akart ótestamentumi ítéletet hozni. Ha igazságos akar lenni, meg kell ismernie a gyilkosság körülményeit és indítékát, és csak azután hozza meg a megfelelő döntést. Ő egy igazságos Isten, ez pedig az ő népe…
Egy barna kéz leheletfinom érintése futott végig a combján. Ga’ammi volt az - keze benyúlt a fürdőköpenye alá másik keze pedig átfonta Ted nyakát. A nő ágy-meleg teste a köpenyen is a felejtés és a hatalom ígéretével kecsegtetett, Tednek pedig pont erre volt szüksége, hogy kiűzze a fejéből az összetört fiú arcát és a velejáró bűntudatot. Megfordult és ledöntötte a nőt, sokkal gyengédebben, mint ahogy az éjszaka bánt vele. Szerette Ga’ammit, ahogy szerette egész népét. Még nem töltött itt egy napot, mégis így volt. Soha nem szorult senki az ő iránymutatására és igazságtételére. Még sosem érezte magát ennyire férfinek.
Alig tíz perc múlva kisétált a sátorból, Ga’ammival az oldalán, felfrissülve, készen arra, hogy szembenézzen a kihívással. A sátor bejáratánál a kis Bölcs, Takra várt rá. Fejet hajtva üdvözölte de szeme sarkából Ga’ammit figyelte. Érthető. A tinédzser fiúk mindenhol egyformák.
„Teremtő! Ga’tak gyilkosa beismerte tettét. Mit tegyünk vele?” – kérdezte a fiú, zavartan. Ted örült a hírnek, de úgy érezte valamiről lemaradt. Nem először és nem is utoljára érezte úgy, hogy a fiú többet tud nála. Érezte a karján, ahogy Ga’ammi keze remegni kezd. Értetlen, arccal fordult Ted felé. Ted hirtelen a kétségbeesetten zokogó lány arcát látta tükröződni a nőben… rokonok, szinte biztos.
A nő kirántotta a kezét Ted öleléséből és rohanni kezdett a kunyhók irányába. Takra szomorú arccal nézett utána.
„Mi… mi történt?” – kérdezte Ted, nem törődve azzal, milyen együgyűen hangzik a kérdés egy isten szájából.
„Az isteni test örömei sem tudják elfeledtetni egy gyászoló anya fájdalmát.” – válaszolt a fiú. A Ted gyomrában egész reggel lesben álló hányás nem várt tovább. Ra’shat összegörnyedt és kidobta a taccsot palotája elé.
Az Olümposzon, vagy egy másik seggfej-panteonban lenne a helye mindenható szörnyetegek között, akik játékszernek tekintik az halandókat. A Sziget minden hatalma és szeretete az övé.
De mikor egy fiút meggyilkolnak a népéből az ő első dolga, hogy megkeféli az anyját, mielőtt kihűlne a test.
