Mivel úgy fest, elköteleztük magunkat az All Inclusive mellett, megint megbolondítjuk a dolgot egy szavazással. A mai részben megszakítjuk adásunkat és kicsit Sharpton oldaláról nézzük a dolgokat. A fejezet végén arról szavazhattok, kinek a szemszögéből lássuk a következő részt.
6.
Sharpton tudta, három kivétel van az Univerzumban:
Nem vehetsz boldogságot.
Nem vehetsz egészséget.
Nem vehetsz még több pénzt.
De ezzel vége is a kivételek listájának. Minden más pénz kérdése.
Eladás közben szerette azt mondani: a legértékesebb termék a világon az érzelem. De ez csak részben volt igaz. Az érzelmek jönnek ingyen és bérmentve. Ha egy haldokló kiskutya megnyalja a kezedet, a szomorúság egész életedre veled marad. Semmi sem lehet igazán értékes, ami ilyen könnyen jön.
Az igazi üzlet az álmokban van.
Az Ügynökség pedig álmokban utazott. Ezért szerette cégét. Őszinte volt egy olyan korban, ahol minden vállalat próbált annyi zavaró füstöt engedni a levegőbe, hogy ők maguk se lássák, milyen a világ valójában. Fontos volt neki az őszinteség. A gyilkosságot, a kínzást, az erőszakot nem találta bűnnek – ez mind az emberi természet része és ezekkel kereste a kenyerét. De a képmutatás… Hogy emberek a „gonosz” szóval dobálóznak, mikor milliókat ítélnek éhhalálra a puszta életvitelükkel, egyike volt a kevés dolgoknak, ami még idegesíteni tudta.
Az Ügynökség több pénzt fektetett humanitárius katasztrófák elhárítására és megelőzésére, mint a nyugati világ nagy része. Mégis, ha valami elképesztő, kozmikus csoda folytán valaha napvilágot látna a munkájuk emberiség elleni bűntettekért ítélnék halálra őt is, a többi cégvezetővel együtt.
Persze ez sohasem fog megtörténni. Mindenki, aki valaki, részt vett az Ügynökség egyik túrájában, ha tudott róla, ha nem. Túl sok játékost rántana magával, a cég bukása.
Biztos volt benne, hogy az Ügynökség utas listáján lévő államférfiak, médiaszemélyiségek és vállalati vezetők ezt sosem engednék. Sharpton értett az emberekhez. Sőt, biztos volt benne, hogy mióta ő kezeli a prémiumszerződéseket, többet megtudott az emberi természetről, mint bárki a bolygón.
Elég furcsa csavarban végződő túrát látott, hogy ne lepődjön meg semmin.
Látta az egykori rappert, aki családi filmek barátságos sztárjaként a nyugati világ minden tévéjén ott mosolyog, és aki két hetet töltött egy szomáliai zsoldos csapat tagjaként, akikkel férfiakat gyilkolt és nőket erőszakolt meg. A túrát hosszabbra tervezték, de a katonák szerződést bontottak – az Utas nekik is túl vérszomjasan viselkedett. Szerencsére épp időben hazatért családjához Beverly Hills-be, hogy hangját adja egy új rajzfilmhez.
Látta az elkényeztetett olajmágnás-csemetét, aki egy embervadász túrán meggondolta magát és megpróbálta megmenteni a Préda életét, megölve kettőt és megsebesítve fél tucatot a világ leggazdagabb emberei közül. Azóta is az Ügynökség saját elmegyógyintézetében kezelik katatón közeli állapotban. A szerencsétlen fiú továbbra is hiszi, hogy a Prédának (egy harmincas éveiben járó hajléktalannak) valahogy sikerült megszöknie.
Látta a milliárdos gyerekkönyv írót, aki az Ügynökség egyik legfelkapottabb túrájának keretében két hétig egy brazíliai börtön igazgatója volt, és akinek elképesztő szigora miatt több holttest került a börtön szemétégetőjébe, mint azelőtt bármikor. Azóta a nő könyvei egyre sötétebbé és szadisztikusabbá váltak, de úgy fest olvasótáborát ez egyáltalán nem zavarta.
Látta a drogbárót, aki az Ügynökség egyik háremfalujában találta meg a szerelmet, majd Jézust, és ma a tanúvédelmi program részeként egy egykori szajhával éldegél egy colorádói kisvárosban. (Sharpton különösen kedvelte a Isador-t. Maga módján egy lángelme volt - úgy irányította birodalmát, mintha Rizikót játszana. Shaprton saját lelki társának érezte, ezért új személyazonosságának és hollétének elárverezését egy rossz pénzügyi évre tartogatta. Remélte az Utas addig annyi boldogságot sűrít hátralévő éveibe, amennyit csak tud.)
Ő csak az legmagasabb szintű ügyfelekkel foglalkozott, ezeket találta a legérdekesebbnek. Persze az Ügynökség nem csak a szuper gazdagokat szolgálja ki - sok vállalkozásban volt részesedésük, diákszállókba rejtett kínzókamráktól kezdve a gyermekbordélyokig, de ezeket Shaprton „kis emberek kis szórakozásának” találta, és nem koncentrált rájuk túl sokat. A nagy pénz a nagy emberekben volt.
Ezért voltak az Ügynökségnek a szórakoztatóiparban is komoly érdekeltségei. Minden évben három-négy feltörekvő sztárocska karrierjét indították el. Cserébe csak annyit kértek, álljanak rendelkezésre azoknak az ügyfeleknek, akik meg tudják fizetni, amit az Ügynökség egy kis celeb-szexért elkér. Sharptont mindig lenyűgözte, hogy pár filmszerep és egy jó publicista hány nullával képes megdobni egy kurva tarifáját. Az Ügynökség egyik legsikeresebb vállalkozása volt – ezért mindig nagy mosolyt csalt az arcára az Oscar díj átadás, amit mindig az egyik legjobb asztalról nézett végig, talpig szmokingban. Bár a „kívülállók” nem tudták, a meghívottak nagy része neki dolgozott – ha nem most, akkor valaha. Némelyik színész tíz-húsz milliókat keresett egy filmen, de Sharpton ennyit keresett rajtuk egy-egy éjszaka alatt. Egyike volt azoknak, aki látta az igazságot a sok vetítésen át. Hollywood igaziból egy kupleráj volt, aminek ő volt a stricije.
Szerette a munkáját. Örömöt szerzett az embereknek, vagy legalábbis segített nekik többet tanulni magukról. Persze, gyakran ez más emberek rovására ment, de máshogy nem lehet szórakozni. Valahányszor eszünk, valaki más elől esszük el az ételt. Ez van. A világ egy játszótér. Néhányan jól szórakoznak, a többieknek fejét belenyomják a homokozóba. De nem szabad a negatívumokra koncentrálni. Akik erősek, előbb utóbb megelégelik a homokot, és leteperik kínzóikat. Akkor pedig Sharpton készen áll rá, hogy üzletet kössön velük.
Mégis, az Ügynökség több embernek segített, mint ahánynak ártott. Sharpton munkája több örömet szerzett a világnak, mint amennyi szenvedést. Ezért aztán nem volt lelkiismeret furdalása. Már rég túllépett ezeken a kicsinyes dolgokon. A nagy emberek így is - úgy is azt csinálnak, amit akarnak. Sharpton pedig úgy döntött, inkább közéjük tartozik és üzletel velük, mint hogy a homokozó alján találja magát. Szívesen segít a világon, de ahhoz erőforrások kellenek. Az erőforrásokat pedig néha csak mások szenvedésével lehet megteremteni.
Már az Ügynökség előtt tudta, hogy a nagy emberekben nagy pénz van. Mikor egy zavarodott bankár asszisztenseként dolgozott, az ő ötlete volt pár levéllel egy sorozatgyilkos perszónát kreálni, hogy elleplezze főnöke kéjgyilkosságait – ami nem csak, hogy új, sokkal jobban fizető munkájához vezetett, de azóta az Ügynökség egyik bevett eljárása lett. Értett az emberekhez, értett az eladáshoz, és ami fontosabb: értette mi az Ügynökség. Sok kollegája illúziókba próbálta ringatni magát. Ő nem. Ő az, aki valóra váltja a Világ Urainak kívánságait. Mint egy dzsinn. Egy szolga. De ha ő tartja a kezében a kulcsot a Világ Urainak álmaihoz… akkor nem ő a világ ura?
Volt egy elmegyakorlata: próbált olyan dolgokat elképzelni, amiket nem tudna elintézni. Az abszurd példákon túl (holtak feltámasztása, Marskolónia, dinoszauruszos polo) nem jutott eszébe semmi. A világ minden hatalmasáról tudott valamit, vagy ha nem, akkor tudott neki ajánlani valamit.
Ha akarná, háborút indíthatna Irán ellen a Black Eyed Peas-zel. Felfegyverezhetné az egész zenekart és két vidám, színes tankban Teherán felé indíthatná őket ENSZ felhatalmazással, miközben a CNN halálosan komoly arccal közvetít. Pontosan tudja, kihez kéne fordulni, kit mivel tud zsarolni vagy vesztegetni, mennyi erőforrást kellene hozzá, stb. Ha nem ő a Világ Ura, akkor senki sem.
Olyan magasra jutott az Ügynökség szamárlétráján, hogy már senki sem volt fölötte, akinek arca vagy neve lett volna. Persze még mindig volt valaki, akihez nagy pénz folyt be minden megkötött üzlet után a sok fedőcégen és átutaláson keresztül, de ez nem zavarta Sharptont. Ha akarná, lebonthatná a céget és újraindíthatná a saját neve alatt. Talán meg is teszi pár év múlva. Gyanította, hogy az Ügynökségnél ez a dolgok rendje. Nem először fordulna elő az évtizedek (évszázadok?) alatt.
Remek embereket toborzott maga alá, igaziból semmi szüksége rá, hogy bekapcsolódjon a napi operációkba – bár tény, hogy jobb sales-ese még mindig nem volt az Ügynökségnek. De a Ra’shat túrákat mindig közelről figyelte. Ez volt a kedvenc túrája mind közül. Nemcsak hogy rengeteget lehetett érte elkérni, de az Ügynökség többi üzletétől eltérően tiszta volt. Ezeknek az embereknek szükségük volt egy istenre, az Utasoknak akiket idehozott szükségük volt a hívőikre. Szerette az ajánlat eleganciáját és minden út érdekfeszítő volt.
Nem volt két egyforma isten. Volt, aki úgy használta a Szigetet, mint egy olcsó bordélyfalut (kidobott pénz) volt, aki ótestamentumi dühvel és volt, aki megértő, kedves, modern istenségként kezelte népét. Némelyik isten hosszú évekre rányomta a bélyegét a szigetlakókra.
Sharpton maga is igénybe vette a Ra’shat túrát, de nem bírta élvezni. Egész nap a sátrában ült és dolgozott. Sokkal érdekesebbnek találta megfigyelni, mit csinálnak mások egy isten bőrében.
A Ra’shat túra gyönyörűen reprezentálta Sharpton munkáját. Emberek, akik istennek hiszik magukat hozzá fordulnak, hogy valóra váltsák a vágyaikat. Ő pedig kedvére jutalmazhatja vagy büntetheti őket. Ő az, aki Ra’shat fölött áll. Istenek istene.
De személyes oka is volt rá, hogy alaposan megfigyeljen minden Ra’shatot. Látta, hogyan bánnak az emberek az abszolút hatalommal, és látta, milyen könnyű beleőrülni. Tudta, akkora hatalomba, mint ami az ő kezébe összpontosul a legtöbb ember előbb-utóbb belebolondul. Ez volt az Ügynökség alapelve. Minél feljebb megyünk a létrán, annál betegebbek az emberek. Sharpton tudta, hogy a legfontosabb erőforrása az ép elméje. Az Istenek Istene nem engedheti meg magának, hogy kényszerképzetek rabja legyen.
Ezért várta kíváncsian, hogy fog bánni az istenséggel a kis rendszergazda. Azt remélte, terápiás hatása lesz és segít megszabadulni legalább egy kis belső feszültségtől, ami majd szétvetette az emberkét. Ezért komoly csalódást jelentett neki, mikor az emberei jelentették, hogy a srác a támaszpont felé tart egy lengén öltözött szigetlakóval. Tudta miről lesz szó: máris belezúgott a nőbe és most alkudozni akar, hogy vihetné el a szigetről. Szánalmas. Voltak ügyfelek, akik ösztönösen a boldogtalanságot keresték minden helyzetben. Itt egy sziget, ahol mindent megkaphat, ő pedig rögtön szerelmes lesz egy bennszülöttbe. Pár éve az egyik Utas milliókat fizetett azért, hogy magával vihesse az egyik Istenhívót. A nő egy hónap alatt megőrült a civilizációban a sok isten között és kihajította az Utast hotelszobájának erkélyéről.
Hacsak nem ajánl csillagászati összeget a srác, nemet kell mondania. Ahogy hírt kapott a közeledő emberekről, nekilátott átöltözni a fogadásukra. Bár a támaszponton mindenki az Ügynökség dolgozója volt, ő makulátlan hajjal, frissen borotválva, frissen vasalt ingben kezdett minden napot, de a bennszülött lány miatt fel kell vennie a „küldött jelmezt” az idióta sisakkal. Nem örült neki, de az Utas jó pénzt fizetett az utazásért.
Egy jó utazási ügynök pedig mindenben az ügyfele rendelkezésére áll.
