A palota furcsa volt az Istenhívók társasága nélkül. Minden fenséges hangulatát elvesztette. Továbbra is egy tágas, űrkorszakbeli fémötvözetekből és műanyagokból készített high-tech sátor volt, de elhagyta Isten jelenléte. Ha egyedül maradt, Ted csak Ted volt. Két légy járt násztáncot a fülledt levegőben olyan hangosan, hogy szinte elnyomták a légkondicionáló halk berregését. De semmi sem nyomta el a kinti üvöltözést. A Sziget a kora reggeli órák óta megváltozott. A vidám, hedonista mulatság zajait egyre izgatottabb emberek üvöltözése váltotta fel.
Nem tudták, mit lesz a főtéren rögtönzött ketrecben sínylődő gyilkos sorsa, ezért mindenki a saját véleményét üvöltötte. A szigetlakóknak nem volt semmilyen jogrendszerük – az Ügynökség megjelenése előtt a Bölcs mondott ítéletet a bűnösök fölött, azóta pedig a cég emberei - Ra’shat Küldöttei bíráskodnak a komolyabb kihágások fölött. Kivéve, ha Ra’shat éppen jelen van – de egy ilyen szent ünnepen általában senki sem tesz isten akarata ellen.
Ted egész délután az internetet böngészte az Ügynökségtől kapott telefonján. A cég emberei az webhír-függő utasok kedvéért építették ki a műholdas hozzáférést a sziget területén, de Ted most ennél is sokkal kockábban töltötte idejét a személyre szabott paradicsomban. Magányosan, az ünnepi sátorba zárkózva társadalomtudományi, etikai és igazságügyi esszéket olvasgatott az interneten. Próbált előállni egy új megoldással kis világa számára.
Odahaza a halálos ítélet, de még az életfogytiglan is a „szemet szemért” alapelvet követte, amit mindig kicsit primitívnek talált. Bár a börtönök hivatalosan „javító intézetek”, valójában a törvényi keretek közé szorított bosszú eszközei, amik nem csak erőforrásokat emésztenek fel, de súlyosbítják a problémát is. Biztos volt benne, hogy lennie kell egy jobb megoldásnak, hogy a gyilkos visszafizesse a társadalomnak okozott kárt. De ez csak elméleti kérdés - nem volt börtön a szigeten. Neki egy kövezés vagy egy halált jelentő száműzetés helyett kellett alternatívát találnia.
Eddig mindig hibáztathatott mást a világ kegyetlenségéért. Most viszont ő teremti újra a világot a saját szájíze szerint - minden az ő kezében volt. Megadatott a lehetősége, hogy végre Istenhez méltó bölcsességet és kegyelmet mutasson hívei felé. Ha ezért egész nap az érintőképernyőt kell nyomogatnia, hát legyen.
Szerencsére nem ő volt az egyetlen, akit foglalkoztatott a téma. Telefonja kijelzőjén a gyógyszeres kezelésektől, hitközpontú rehabilitáló programokon az elrettentő nyilvános megszégyenítéseken át rengeteg megoldást javasoltak szakértők a börtönnel szemben. Kiváló ötletek a tolvajok, ittas vezetők vagy drogdealerek esetében. Ezek mind bűnök. De a gyilkosság… hogy egy igényed (akár saját pillanatnyi dühöd) kielégítése fontosabb legyen, mint hogy valaki más tovább éljen... Arra használni az élet adományát, hogy elvegyünk valakitől mindent – minden emlékét, lehetőségét, tehetségét, érzelmét, tulajdonát, több volt, mint bűn. Az egyetlen megfelelő büntetés a halál… de a gyilkosságra gyilkossággal válaszolni az egész társadalmat lerángatja a legrosszabb tagjai szintjére. Mégsem talált jobb megoldást.
Istennek lenni könnyű. Jó istennek lenni viszont baromi nehéz. Ez alighanem minden nagyhatalmú pozícióra igaz, a királytól a CEO-ig.
Kedve lett volna hagyni az egészet a fenébe, és a szigetlakókra hagyni az igazságszolgáltatást. Végül is ki ő nekik? Valójában csak egy gazdag turista, mi joga van beleszólni a belügyeikbe? Mégis, főleg azután ahogy Ga’ammival bánt, úgy érezte tartozik a híveinek valamivel – főleg miután megtudta, hogy a gyilkos Ga’raki az áldozat bátyja volt, Ga’ammi másik fia. Nem akarta, hogy a nő két gyereket veszítsen el az ő istensége alatt.
A bűntudata persze nem gátolta meg benne, hogy magához szólítsa az Istenhívókat párszor az elmúlt két nap folyamán, de semmi sem közelítette meg első éjszakája tömör élvezetét. Még néhány óra alvást is be tudott iktatni az éjszaka folyamán, de a falu népe egyre türelmetlenebb lett.
A legyek egyre közelebb kőröztek az isteni homlokhoz, de nem volt kéznél újságpapír, amivel lecsaphatta volna őket, csak a bumszli telefonnal tudta arrébb hessegetni őket. Nem járt sok sikerrel, de elég ideig felnézett, hogy lássa sziluetteket, amiket a sátor bejáratánál toporgó figurák vetettek, talán már fél órája
Az alázat, ami megérkezésekor akkora hatással volt rá kezdett az idegeire menni.
„Az ég szerelmére, gyertek be!” – kiáltotta. A Bölcs és Takra sétáltak be fejet hajtva.
„Teremtő, kérlek, tedd próbára a fiút.” – motyogta a Bölcs. Tednek nem igazán sikerült hozzászoknia a furcsa nyelvezethez, amivel a Szigetlakók megszólítják. Mindenki, aki beszélni mert hozzá, különös nyelvtani gimnasztikát végzett, nehogy arra utaljon, hogy Ra’shat nem mindentudó. „tedd próbára a fiút!” mondta az öreg, ahelyett, hogy azt mondaná „Készen áll a próbára.” Ha Ra’shat mindentudó, tudja mikor áll a fiú készen a próbára. Az információt hátsó ajtókon kellett a beszélgetésbe csempészniük, mintha egymáshoz beszélnének, kérdeznének vagy imádkoznának. A Sziget több generáció óta együtt él egy halandó istennel, már fel se tűnik nekik, milyen erőfeszítéseket tesznek, nehogy megkérdőjelezzék Ra’shat isteni mivoltát. Ted kíváncsi volt, vajon az Ügynökség erőfeszítései, vagy természetes fejődés áll a beszédmodor mögött. Alighanem a kettő keveréke.
Takra – a Bölcs tanonca – akit annyira érdekeltek a műanyag csomagolások, értelmesebbnek, vagy legalábbis kíváncsibbnak tűnt, mint a legtöbb ember, akivel Ted valaha találkozott. Ezért találta ki Ted „a próbát”. A fiú tudását teszi próbára a világ dolgairól, közben pedig mindent megtud a testvérgyilkosság körülményeiről. Alig merte beismerni, mennyire imponál neki saját ravaszsága.
„Készen állsz fiú?” – kérdezte Ted a legistenibb hanghordozásával.
„Igen.” – válaszolt Takra, különös eltökéltséggel.
„Tudod, miért végzett Ga’raki a testvérével?” – kérdezte.
„Ga’raki azt mondja: meg akarta védeni Ga’tak párjának ártatlanságát. ” – felelte a fiú mintha az iskolában felelne egy kötelező olvasmányból. Ted keserűen elmosolyodott. Fiatal srácok voltak a paradicsomban - persze, hogy pinán vesztek össze. A holttest mellett zokogó lányra gondolt és összeszorult a gyomra. Ha tényleg így volt, nem volt mit tenni. A féltékenységből vagy kanosságból elkövetett gyilkossággal szemben egy kis szimpátiát sem érzett.
„Mit diktál a hagyomány? Hogy büntetnéd meg Ga’raki-t?” – kérdezte Ted. A fiú lesütötte a szemét. Nem akart ítélkezni.
„Teremtő, magam sem tudom megfejteni Ra’shat isteni akaratát. Túl nagy feladat ez a fiúnak.” – vágott közbe a Bölcs, meglepő tiszteletlenséggel. Szerette a fiút. „Híveid egy része szerint Ra’shat akarata Ga’tak halála volt. Mások szerint a régi törvények ideje elmúlt, hisz maga Ra’shat is elkövette a Vér Bűnét. Könyörgünk, oszlasd el a kételyeket, és tudasd akaratod!” – mondta az öreg. Milyen félőrült prédikátort vagy olcsó fantasy írót küldhettek ide, hogy megtanítsa a Bölcseknek az angolt? – tűnődött Ted. Kezdte halálra idegesíteni az öreg őrült tekervényes beszédmódja.
„A fiút kérdeztem!” – mennydörgött Ted. A Bölcs szégyenkezve tördelni kezdte a kezét. – „Mit tudsz a Vér Bűnéről?” – A fiú zavartan nézte a meztelen lábfejét. Az alázat kezdte tönkretenni Ted nyaralását. – „Ne félj! Mondd, mit gondolsz.”
„A régi időkben Ra’shat tiltotta… A Bölcsek több történetet meséltek, amiben megöltek vagy száműztek mindenkit, aki elkövette a Vér Bűnét. De mióta az Istenhívók… nem tudom… sajnálom…” – mondta a fiú és elhallgatott. Ted szíve szerint egyenesen megkérdezte volna, mi a Vér Bűne, de sajnos egy mindentudó istenség nem kérdezhetett ilyeneket. Az ügy kezdett bonyolultabb lenni, mint várta.
„Mi van az Istenhívókkal?” – kérdezte Ted.
„Sok közöttük az Isteni Sarj, Teremtő.” – felelte. „Mióta Ra’shat maga választotta a Hívók közé saját ivadékait, sokan úgy hiszik a Vér Bűne nem tiltott többé.” – a fiú abbahagyta a Szigetlakókra jellemző köntörfalazást. Ted úgy érezte átlátnak rajta. – „Több verekedés fakadt már belőle, de ez az első gyilkosság. Ha a Teremtő nem nyilvánítja ki akaratát, félő, hogy több lesz.” Ted szája elé kapta a kezét. Hirtelen megértette mi folyik itt. Sokkal többről volt szó, mint egy dühös, féltékeny fiúról.
Az Ügynökség dumája arról, hogy tökéletes társadalmat teremtettek kamu volt. Vagy ami még rosszabb: ők maguk se tudták, hogy mi folyik a Szigeten.
„Köszönöm…. Bölcs vagy fiú. Most elmehettek.” – mondta. A két alak fejet hajtott és elsietett.
Ted, újra egyedül (újra haladandóként) fel alá kezdett mászkálni a sátorban. Agya villámgyorsan pörgött – ilyet általában csak akkor érzett, ha a számítógép előtt ült és megoldást talált egy problémára a programkódban. Bár a felismerés borzasztó volt, legalább újra bizonyította magának, hogy nem teljesen hülye.
A Szigeten működő rendszer hibás volt.
Ted mindent értett: valaha a kis közösség eljutott arra a szintre, hogy elítélje a vérfertőzést. Az emberi civilizációk egyik legősibb szabálya: testvérek és szülők ne gyártsanak gyerekeket. Mikor aztán az Ügynökség megjelent és valamelyik turista megkívánta egy előző turista félvér gyerekét az egész összeomlott. Isten hirtelen leokézta az évszázados tabut, anélkül, hogy bárki észrevette volna.
Az ősközösség elkezdett továbbfejlődni. Az Ügynökség pedig több ezer évvel visszarántotta őket. Véletlenül. Hoppá.
Megint látta maga előtt a zokogó lány arcát. A hatalmas szemeket, amik úgy emlékeztették Ga’ammira. Persze, hogy emlékeztetett a nőre. A lánya volt. Nem féltékenységről vagy irigységről volt szó. Az egyik tesó lefeküdt a kishúgával és másik tesó pedig megölte emiatt, a régi törvények szerint. Ezért ment az üvöltözés a főtéren. A Szigetlakók egy része gyilkosként, egy része hősként látja a fiút. Ha nem ez lenne Ra’shat ünnepe, az üvöltözés már erőszakba fulladt volna. A sziget egy lőporos hordó az Ügynökségnek pedig fogalma sincs róla (vagy ami rosszabb, nem érdekli).
A gyilkos nem Ta’raki volt. Legalábbis nem egyedül. Az Ügynökség törölte el a régi törvényeket, és menetközben találta ki az új szabályokat – mind az Utas abszolút kényelme érdekében. Csoda, hogy a zűrzavarból nem lett előbb katasztrófa.
Tudta, Istenként három lehetősége van. 1: Kihirdeti, hogy a Vér Bűne még érvényben van, és megmenti a gyilkos fiú életét. 2: Kihirdeti, hogy nem bűn, halálra ítélve a fiút és legalizálva a vérfertőzést, vagy 3: Bejelenti, hogy a Vér Bűne Ra’shat isteni kiváltsága.
Egyik lehetőség sem tetszett neki különösebben, de még mindig a harmadik kecsegtetett a legkevesebb vérontással. A gyilkos fiút szabadon engedi - örökre stigmát fog viselni, remélte ez elég büntetés. Magára kapta ünnepi köntösét és elindult a főtér felé. Alig várta, hogy maga mögött tudja a rémálmot és újra elmerüljön az Isteni élvezetekben. Még egy nap az Istenhívókkal utána pedig elmegy a férfiakkal vadászni. Újra élvezheti a vakációt, amiért fizetett.
Ted készen állt rá, hogy kilépjen a sátrából a ragyogó napsütésbe, és megossza népével az új parancsolatát, mikor meghallotta a szigetlakók egyre hangosabb üvöltözését majd a fiú halálsikolyát. Ted fejét vesztve kirohant a palotából, és rögtön füstszag ütötte meg az orrát. Körülötte a szigetlakók dühösen kiabáltak – de páran boldogan kurjongattak. A főtéren álló, fából eszkábált ketrec lángokban állt. A tűz közepén pedig egy kétségbeesett alak sziluettje látszódott. Mint a Fáklya a régi képregényekben, a lángoló fiú zavarodottan botladozott fel és alá a rendelkezésére álló kis területen, míg a korható fából álló ketrec rá nem dőlt. Üvöltött, amíg volt mivel ordítania.
Miután a lángoló rácsok ráhullottak szerencsétlenre, nem mozgott tovább, elhallgatott. A férfiak végre észbe kaptak és elkezdték hordani a vizet a kútról, hogy a tűzre hajítsák – de ez már nem sokat segített a fiún. A főtéren terjengő odaégett hús szag meggyőzte Tedet, hogy a fiú halott. Legalábbis nagyon remélte. Legalább a falu nem gyulladt ki - három-négy vödör víz és kis rászórt homok elég volt, hogy lecsillapítsa a lángokat. Férfiak, nők és gyerekek is segédkeztek, és ahogy a füst lassan eloszlott, Ted végre megpillantotta az egykori ketrec mellett álló Ga’ammit. Kezében még mindig lángoló fáklyát tartott, kőkemény arcán pedig könnyek folytak végig. Megtette, amihez Tednek nem volt elég bátorsága. Elevenen égette el saját gyilkos fiát, megkímélve ezzel Tedet a döntéstől. Anyaként joga volt hozzá. Magára vállalta a bíró, az esküdtszék és a hóhér szerepét is.
Könnyektől csillogó, de mégis jéghideg tekintete összefonódott Tedével. A sziget új istene hirtelen megértette, mi az a különös erő, amit talán legbuzgóbb hívének arcán lát: több mint szeretet. Fanatikus odaadás. Ő a nő univerzumának abszolút közepe. Bármit megtenne érte, még ezek után is.
A nő, aki annyi izgalmat és élvezetet nyújtott Tednek az éjszaka, a nő akit különleges külseje és kisugárzása bárhol a világon szupersztárrá tett volna, a nő, aki egy mozdulatával el tudná törni istene nyakát, a második fiát is elvesztette. Ő maga gyújtotta fel és nézte végig, ahogy elevenen elég a bűneiért. De nem a valódi bűnös égett el. A valódi bűnösök az Ügynökség irodáiban üldögélnek és pasziánszoznak és zabálják a rákot. Az igazi bűnösök a Küldöttek főhadiszállásán X-boxoznak és billiárdoznak a hegyen.
Az igazi bűnös itt áll egy nevetséges fürdőköpenyben és egy egész szigettel játszadozik anélkül, hogy tudná, mit csinál.
A nő megindult Ted felé – talán hogy megölelje, talán hogy megcsókolja, talán hogy földre vesse magát előtte. Ted egyiket se tudta volna elviselni. Sarkon fordult kisétált a térről, mielőtt a nő odaérhetett volna hozzá. Hirtelen ötlettől vezérelve visszafordult és végignézett a ledöbbent sokaságon.
„Senki se bánt senkit! Mindjárt jövök!” – kiáltotta. Nem volt rossz Isteni kinyilatkoztatás. Ennél kevesebbre is építettek vallásokat.
A szigetlakók csöndben elkezdtek rendet tenni a főtéren, ahogy a Sziget új istene elhagyta a falut és elindult Ra’shat Ökle felé, hogy személyesen is elbeszélgessen utazási ügynökével.
Ga’ammi tisztes távolságból követte őt.
